Sony PlayStation Home most már hivatalosan is megnyitotta a kapuit

Azt hiszem a tegnapi nap sok PS3 rajongónak okozott nagy örömet, hiszen hivatalosan is bejelentették, hogy a Sony virtuális világa a Home open béta lett closed bétából. A Google Lively ugyan kivonul a metaverzumok piacáról, ugyanakkor a PS3 Home viszont belép. Így talán a Second Life-nak joggal lesz némi félnivalója ismételten. Tény, hogy a PS3 elsősorban a konzoleladásokra fókuszál a Home útjára bocsátásával, viszont ettől függetlenül az is tény, hogy lehetséges virtuális világ lakókat szippanthat fel, akár a Second Life vagy akár más virtuális világok kárára is, amennyiben a Home sikeresnek bizonyul. Továbbá az sem utolsó szempont egy Sony PS3 konzol vásárlásánál, hogy Blu-Ray olvasóval került felszerelésre. Bár egyelőre az ára alapján nem valószínű, hogy nagyon hamar el fogják kapkodni, ugyanis az Egyesült Államokban egy 160 GB-os alapkonzol ára 500 USD körül mozog valamint Magyarországon a 40 GB-os ára több, mint 100 ezer forintba kerül. Korábban a Home megjelenése körüli időpontok többször módosításra kerültek valamint ennek tesztelésére is elég nagy tömeget mozgósítottak. A magyarázat szerint ezekre a lépésekre azért volt szükség, hogy a lehető legstabilabb állapotot érjék el a Home esetén. A jelenlegi PS3 tulajdonosoknak a Home aktíválásához nincs más teendőjük, mint újraindítani a konzolt, ami után a PlayStation Home ikonja megjelenik az XMB felületén, amire kattintva már bent is vagyunk a Home világában, ahol megismerkedhetünk, kommunikálhatunk többi Home társainkkal.


3 vélemény eddig. Ha véleményed van, írd meg most!

  1. emmm11 véleménye:

    Helló, én csak arra lennék kíváncsi mikor lesz esetleg Magyar menü a Playstation Home-ban? Nem hiszem, hogy könnyű erre választ kapni de mégis meg lehet saccolni? 3-5 év?

  2. ИΞVΔИO véleménye:

    Nézd, szerintem mivel ez egy konzolos szoftver, így a magyarosítás is komplikáltabb. Ezért nem hiszem, hogy magyarra túl hamar szinkronizálná a cég.

    De minden bizonnyal a világnyelvek alapból elérhetőek már, így nem hiszem hogy problémát okozna a kezelése bárkinek.

  3. Nagy Róbert véleménye:

    Hu ez nekem tetszik. Nagyon jó lehet. Volna ps3 ki is próbálnám,de csak ps2 van.

Véleményem van