Windows 7 tapasztalatok első kézből

Franky Adamczyk történetei a Windows 7-ről

Már egy jó ideje figyelemmel kísértem a híreket a Microsoft háza tájáról. XP-t használok, és amikor megjelent a Vista, beismerem, hidegen hagyott. Amikor megjelentek az első hírek a Windows 7-ről nem bírtam ki, hogy ne telepítsem az Upgrade Advisor programot. Meglepetésemre lényegesen jobb eredményt hozott, mint elődje, a Vista. Mindössze 2-3 programnál jelezte az újratelepítést, viszont érdekes módon a gépem hardverösszetevői is levizsgáztak. A pénzkeret miatt nagyon is jól meggondolom, mit vásárolok. Fontos szempontok, hogy olcsó és jó legyen. Természetesen XP alatt nincs semmi gond, mert a „vas” vagy működik, vagy van hozzá driver. Sajnos a többi operációs rendszerekről ez nem állítható (különös tekintettel a Linuxokra). Egy kicsit féltem, mi lesz az új operációs rendszernek a véleménye az 5 000 Ft-os tuner kártyámról, a fényképezőgép-web kameráról. Szerencsére mindkettő letette a vizsgát.

Egy szép napon úgy döntöttem, hogy kipróbálom az új csodát, a Windows 7-et. A DVD lemez már le volt töltve, csak ki kellet írni, és törölni kellet a másodlagos diszkről a Linux-ot. Az volt a tervem, hogy pár napig próbálgatom, aztán visszateszem ismét a Linux-ot. Maga a Windows 7 telepítése gyors. Telepítéskor beállítottam a partíciókat, majd leformáztam őket. Nem valami nagy durranás, de a telepítőprogramban megtalálható már minden, ami egy kezdőnek kellhet. A kicsomagolás után a telepítés már gyorsan meglett. Ekkor már megvolt a Windows 7 RC változata is, melynek tesztelésére másnap került sor. Mivel nem volt még semmiféle tapasztalatom, lemezről tettem fel a Radeon kártya, a tv tuner és az XP-re évekkel ezelőtt letöltött Logitech drivereket. Érdekes dolog, észre se vettem, hogy egy driver teljesen kimaradt, mégpedig a nyomtatóé. Az eredmény vegyes lett. Radeon driver, úgy ahogy működik, a web kamerába viszont nem sikerült életet lehelni. Több nap után rájöttem, hogy akármilyen jó is az rendszer hardverfelismerése, és a driverek telepítése, a web kamerára a legfrissebb drivert még 2002-ben készítették XP operációs rendszerre. Persze ez nem a Microsoft hibája, hanem a kamera gyártójáé. A következő nap, mikor nyomtatni szerettem volna, meglepetésemre a nyomtatás zökkenőmentesen elindult. Egyébként egy Samsung ML 2010 nyomtatóval rendelkezem. Megnéztem az eszközkezelőben, nyomtató drivernek semmi nyoma, csak az USB vezérlőknél találtam egy nyomtatási támogatást. Ez különben egybeesik a Linux rendszeren tapasztaltakkal, hiszen a rendszer ott is automatikusan felismerte az előbb említett nyomtatót. Bevallom, annak idején azért vettem meg pont ezt a típust, mert birtokomban volt ez az információ és, mert ugyanakkor kb. 50 %-kal olcsóbb volt a legolcsóbb nyomtatótól. Viszont a tv tuner fantasztikusra sikerült. Ezenfelül a Realtek hangrendszer is némi frissítés után végre megmutatta tudását.

windows 7

Természetesen, az első néhány napot a beállításokkal és újraindítással töltöttem. Érdekes volt számomra, hogy a MBR-re automatikusan feltelepült a Boot Manager, ami állítólag a Vistánál is megvan. Választási lehetőség van a korábbi Windows és a Windows 7 operációs rendszer között. Nálam az előző Windows rendszer a Windows XP volt. Nagy meglepetés ért, amikor a második merevlemezről próbáltam indítani a rendszert. Nem indult. Persze, hogy nem indult, mert a boot részben ott maradt a Grub. Elfelejtettem letörölni. Ennek helyreállításának rövid története majd egy új írás témája lehet. A lényeg annyi, hogyha új merevlemezzel rendelkezünk és Windows már volt feltelepítve rá, akkor nem jelentkezik ez a gond.

Nem foglalkozom most a rendszer különböző beállításaival, szépítésével. Ezzel kapcsolatban nagyon sok lehetőség van. Nálam viszont a hangsúly a biztonságon van. Zone alarm, Comodo tűzfal és vírusirtó programok nem működnek, viszont az Outpost igen. Úgyszintén nem működik az Ashampoo Optimizer 6, viszont nagyon is jól megy az Advansed Syste Care és a Media Player 12.0. Ezutóbbihoz van speciális Windows 7 codec gyűjtemény, sőt külön létezik egy 64 bites csomag is. A Winamp is remekül működik. A korábban beállított Shoutcast source beállításai viszont nem maradtak meg. Előfordulhat, hogy ennek okozója a felhasználói fiók jogosultságának beállítása. Az Office 2003 is fut rajta, de inkább lecseréltem a 2007-es verzióra. Ez már igazi 64 bites, ahol az Outlook is lényegesen élvezhetőbb. A legújabb Internet Explorer 8.0 is kitűnőre vizsgázott, melynek 64 bites verzióját külön is el lehet indítani, de minek, amikor pl. az Adobe cég nem hajlandó 64 bites Flash playert csinálni. Bezzeg Linuxra létezik már! Google Earth is jól muzsikál, és a végén, ami a legfontosabb a Showglobe Second Life is átment a vizsgán. Ellenben a grafikát nem sikerült tökéletesen beállítani. A hardver résznél, az anti-aliasing és a filtering bekapcsolása után lefagy a rendszer. Ez feltehetőleg valamilyen Radeon driver hibára utalhat, mert a monitor frekvenciáját sem lehet beállítani rendszerfagyás miatt. Viszont a Greenlife Emerald kliens tökéletes.

windows 7

Harmadik nap azt vettem észre, hogy nem használom a Windows XP-t. Megcsináltam a saját kis rendszeremet, feltelepítettem a megszokott programokat. Közben megtaláltam a nem hivatalos magyar nyelvi csomagot is, ami az operációs rendszerfrissítésen nagyon jól működik, és nagy meglepetésemre javítottak a felhasználó fiókok jogosultságának kezelése terén is. Ez már majdnem olyan jól működik, mind a Linux rendszerek esetében. Azóta már túl vagyok két újratelepítésen, és pillanatnyilag az RTM változat fut. Szerintem egy használható rendszert hozott össze a Microsoft. Habár a virtuális XP próbája egyelőre kimaradt, sőt ki is kapcsoltam, továbbá azok a programok, melyeket eddig XP alatt használtam, futnak az új rendszeren is. Azok, akik kezdettől fogva használták az XP-t állítják, hogy a Windows 7 már most jobb, mint amilyen volt az XP a kezdetekben. A végére még egy apróságot érdemes megemlíteni. A gépem tesztelési eredménye 5.5 (maximum a 7.9) amivel nagyon megvagyok elégedve. Az eredmény lehetne jobb is, ha több memóriával rendelkeznék. Elég sok felhasználó használ már nagy sebességű internetet. Windows XP alatt a kapcsolati protokollokat külön be kell állítani, különben a sebesség nem megy 30 Mbit/s fölé, amire a T-Home és az UPC is külön programot adott ki. A Windows 7-ben ez már alapból be van állítva és az új IP kiosztási rendszer is zökkenőmentesen működik.

Neked mik az előzetes tapasztalataid a Windows 7-tel kapcsolatban?

Franky Adamczyk


5 vélemény eddig. Ha véleményed van, írd meg most!

  1. Dudkin véleménye:

    Szia Franky!

    Kellemes kis cikk. Egy dolgon kaptam fel a fejem, mi az az IP kiosztasi rendszer amit emlitesz?

    Udv: D

  2. Franky Adamczyk véleménye:

    A TPC/IP protokoll 6.0 verziója (TCP/IPv6) ahogyan fordították Microsofté – k. Ez fogja leváltani a mostani IPv4 protokollt. Tudomásom szerint, a Windows XP alapjából nem tudja kezelni az IPv6 - ot, de lehet, tévedek. A Vistánál nem tudom mi a helyzet. Mindenesetre be van kapcsolva, de hogy mikor lesz haszon belőle nem tudom. Valamikor a nyárom olvastam, hogy az egyik magyar cég már osztogat IPv6 számokat.

  3. Franky Adamczyk véleménye:

    A mai napon regisztráltam magam a T-home nál, és kaptam egy IPv6 IP számot. Ez a szolgáltatás ingyenes, 6 hónap próbaidőre. Egyenlőre a Freemail és a Google kereső ipv6 web lapját sikerült kipróbálnom. Érdekes volt, amikor egy internet rádióra kapcsolódtam. A kapcsolat rögtön létrejött, és nagyon jó minőségű volt a hang.
    Ha esetleg valaki tud IPv6 web lapokat, vagy bármi mást, osztja meg velünk.
    Feri

  4. Dia véleménye:

    Helló segítséget kérnék!!Van egy logitecs webkamerám és nem tudom feltelepiteni mert mindig lefagy.Gépen windows7 van fenn.Mit tudok csinálni?Üdv.Dia

  5. Franky Adamczyk véleménye:

    Bocsánat Dia, ezt elbénáztam. Nem vettem észre a beírást. Nem tudom, mit mondjak, mert elég sok Logitech web kamera van. Meg kell nézni a Logitech web lapon hogy van-e driver.
    Végre a haladás jeleit tapasztaltam IPv6 terén. A Youtube is beindította a szolgáltatást. Nem kell külön semmit írni a böngészőbe, ha van IPv6 csatlakozás automatikusan felismeri. Mondhatom, nagyon gyors. Csak most nálam van egy kis gond, amióta optikai kábelen jön az internet. Tudniillik, nem elosztón hanem modemen keresztül megy a kapcsolat, és Windows – ban nem lehet egyszerre 2 modem kapcsolat. Vagy cserélgetem, vagy veszek még egy meghajtót, és telepítek rá valamilyen Linux disztribúciót, mert az több kapcsolatot engedélyez.
    Feri

Véleményem van