Nebraska, zárt világot a cégeknek

Egy rövidebb kimaradás után ismét visszatérünk a régi kerékvégásba és folytatjuk a tájékoztatást Second Life és virtuális világok témákban. Közel több mint egy éve a Linden Lab bejelentette, hogy lényegesen több figyelmet szeretne az üzleti előfizetőire fordítani. Ezalatt nem a prémium tagsággal rendelkező felhasználókat értették, hanem sokkal inkább olyan cégeket, melyek lehetőséget látnak a Second Life virtuális felületének üzleti célú felhasználásában. Azok a cégek, akik úgy gondolják, hogy a Second Life alkalmas lenne a vállalati folyamatok lemodellezésére, közös munkák végrehajtására, ami egyben collaboration rendszerként is működne. A tavalyi évben a Linden Lab elindította Immersive Workspace megoldását, melyhez akkor már néhány cég csatlakozott, majd valamikor ezév áprilisában pedig bejelentette a Second Life Behind Firewall, eredeti kódnevén, Nebraska szolgáltatásukat. A Nebraska jelenleg zárt béta verzióban fut és lehetővé teszi, hogy a vállalkozások önálló, saját, belső - Second life alapú - virtuális környezetet építsenek maguknak. Ha jobban belegondolunk, akkor ez már most is megoldható lenne az OpenSim segítségével. Persze nyilvánvaló az is, hogy a Second Life felülete funkciókban gazdagabb egyelőre, ami vonzóbbá teheti a cégek számára. Ugyanakkor a 3D-s és virtuális világokkal összekötött immersive felületekkel mindig szkeptikus vagyok, ugyanis felmerül bennem az a kérdés, hogy vajon tényleg ez kell egy vállalkozásnak annak érdekében, hogy hatékonyan tudják szervezni a munkafolyamataikat vagy csak egyszerűen ebbe az irányba mutat a jövő?

nebraska


Véleményem van