Franky Adamczyk történetei

Ígéretemnek híven folytatom korábban elkezdett Windows 7-tel kapcsolatos írásomat, amit a szoftver őszi tényleges megjelenése után már talán egyre többen tudnak hasznosítani. Az előző cikkben odáig jutottunk, hogy a Windows 7 használatával bizony egyes dolgok nem úgy működtek, ahogy ez elvárható lett volna. Amikor például megkaptam az internet szolgáltatómtól a 6 hónapig érvényes ingyenes IPv6 címet, az első 3 nap után már sajnos nem tudtam csatlakozni a hálózathoz. Ezenkívül az Advanced System Care sem tudta már beállítani a rendszert. Az is meglehet, hogy letiltotta valamelyik szolgáltatást, amit nem kellett volna, de ilyen apró hiba előfordult már ennél a programnál Windows XP alatt is. Az előzőeken kívül más karbantartási programokat is kipróbáltam, többek között kísérleteztem az internet sebességének tuningolásával is. Egyszóval elég sok minden összegyűlt, hogy RTM–ről áttérjek a végleges verzióra.
Ekkor merült fel a kérdés, hogy hogyan is? Elég sok programot telepítettem már, pár napon keresztül állítgattam, szépítettem a rendszert és jött az ötlet: nem új telepítés, hanem upgrade kell igazán nekem! Találtam egy leírást, hogy elég sok gondot okozott a Windows Vista upgradelése Windows 7-re, ahol több felhasználónak le is fagyot a gépe. Viszont arról nem találtam semmi információt, hogy hogyan is lehetne meglévő Windows 7 RTM-ről végleges Windows 7-re frissíteni. Döntöttem: próba cseresznye. Ha nem sikerül “hátulról”, kezdhetem újra “előröl”. Talán sokat nem veszthetek. Legelőször is futó Windows 7 alatt indítottam a telepítő lemezt. A program átvizsgálta a gépet, és jöttek az első kifogások. Kapcsoljam be az angol nyelvet, töröljem a Radeon drivert valamint a Catalyst programot. Miután teljesítettem a kívánságait, újraindítás, bootolás DVD-ről, installálás, majd upgrade.

Nagyon szívesen leírnám az upgrade folyamatot, de sajnos arról túl sok mindent nincs mit írni. A folyamat zökkenőmentesen lezajlott, egyetlen beavatkozást sem igényelt. A végén csak annyit írt ki, hogy a folyamat sikeresen megtörtént. Újraindítás után viszont meglepetésként minden telepített program a helyén volt az eredeti beállításokkal. A magyar nyelvet a frissítésből telepítettem, a grafikai kártyával pedig nem volt teendő, mivel upgrade közben a Microsoft által készített meghajtó program is feltelepítésre került. Ha esetleg valakinek mégis hiba csúszik a dologba, akkor érdemes figyelembe venni a C: meghajtón található $INPLACE.~TR és a $WINDOWS.~Q mappákat, ami tulajdonképpen két láthatatlan rendszermappa, melyek arra használhatóak, hogy vissza tudjuk állítani a dolgokat. A Windows egyébként menti az előző rendszerbeállításokat. Az új rendszeren az IPv6 hálózat nagyon szépen elindult. Mivel ez PPPOE betárcsázást alkalmazó hálózat, amely párhuzamosan fut a hagyományos IPv4–el is, kitettem egy tárcsázási ikont az asztalra. Ez arra jó, hogy csatlakozni tudok, amikor használni szeretném a rendszert, de ugyanakkor lehetőséget ad a kapcsolat bontására is.
Összefoglalva, valóban jóra sikeredett a Windows 7. A próbálgatom továbbra is folytatódik, de első nekifutásra nagyon tetszik. Nem csoda, hogy május 11. óta, amikor feltelepítettem az RC verziót, a Windows XP–t csak hetente egyszer indítom el, levelek tárolására, rendszerfrissítésre, karbantartás céljából. Annak ellenére, hogy teszteltem már jó pár operációs rendszert, a Windows 7-et én mindenkinek csak ajánlani tudom. A Microsoft az igen gyengén szereplő Vista után most úgy tűnik, hogy tényleg remekelt ezzel a szoftverrel.

Vic Euler véleménye:
Én is csak hasonló pozitív tapasztalatokat tudnék a Win7-esel kapcsolatban elmondani. a Professional 64 bites verziót használom 8 GB RAM-al, igaz 35e Ft volt de szerintem most ezért megérte kiadni ezt az összeget. Megfelelő processzorral, ami ismeri a virtualizációs technológiát, tudom használni az XP módot is (ami Win7 Home verzióval nem megy). Az x86-os programokkal nagyon ritkán van gond. Szerintem, ugyan azon a ‘vason’ a 64 bites verzió gyorsabb vagy 10-12%-al, talán egyszer ki is mérem…
2009. december 21., 09:19